Sokan már gyerekként azt hallják, hogy: „Jól meghíztál.” „Fogynod kellene.” „Sokkal szebb lennél, ha leadnál pár kilót.” Ekkor azonban a testkép és az önértékelés még kialakulóban van. Az ilyen megjegyzések pedig – abban az időszakban, amikor a vékonyságot a szépséggel és a sikerrel társítják – senkinek nem tesznek jót. De milyen nyomot hagyhatnak ezek a mondatok évekkel később? Egy egyszer odavetett megjegyzés valóban feledésbe merül, vagy egy életen át elkíséri azt, akinek szólt?

A válasz összetettebb, mint elsőre gondolnánk. A Kaliforniai Egyetem (UCLA) 2014-ben publikált kutatása szerint azok a lányok, akik tízéves korukban családtagtól, baráttól, osztálytárstól vagy tanártól azt hallották, hogy túl kövérek, nagyobb valószínűséggel voltak elhízottak felnőttkorukban. A kutatók szerint a súllyal kapcsolatos megbélyegzés önmagában nem bizonyítja, hogy az okozza az elhízást, ugyanakkor kimutatható összefüggés áll fenn a kettő között.

A testsúllyal kapcsolatos megjegyzések ugyanakkor nemcsak a fizikai, hanem a mentális egészségre is hatással lehetnek. A Bristoli Egyetem kutatói arra jutottak, hogy azok a gyerekek, akiket a családjuk fogyásra ösztönzött vagy a testsúlyuk miatt csúfolt, 31 éves korukra nagyobb valószínűséggel alakítottak ki belső súlystigmát. Ez azt jelenti, hogy a testsúlyuktól függetlenül hajlamosabbak voltak kevésbé vonzónak, kevésbé kompetensnek vagy kevésbé értékesnek érezni magukat pusztán a súlyuk miatt.

A kutatások elsősorban a közvetlen környezet hatását vizsgálták. Azonban egy másik tényező is befolyással van arra, hogyan viszonyulunk a saját testünkhöz, ez pedig a közösségi média. Az algoritmusok gyakran előnyben részesítik azokat a tartalomkészítőket, akik megfelelnek az aktuális szépségideálnak. Bár a body positivity mozgalom az elmúlt években a különböző testalkatok elfogadására hívta fel a figyelmet, ezzel párhuzamosan újra teret nyertek a rendkívüli soványságot idealizáló trendek is. Ezek közül az egyik az Ozempic használata, amelyet amerikai hírességek kezdtek el népszerűsíteni, és amelynek látványos fogyástörténeteit felkapta a közösségi média. Az Ozempic egy gyógyszer, amelyet a kettes típusú cukorbetegségre fejlesztettek ki, és amelynek hatóanyaga egy bizonyos GLP-1 nevű bélhormont utánoz. Ez a hormon az emésztés lelassításával csökkenti az éhségérzetet, valamint serkenti az inzulintermelést. Sokan a felkapottság hatására orvosi felügyelet nélkül kezdték el használni a diabéteszre alkalmazott gyógyszert, ami egészségügyi problémákhoz vezetett.

Ezenkívül egy másik káros jelenség a közösségi médiában a #SkinnyTok, ahol olyan videók is megjelentek, amelyek drasztikus fogyókúrákat mutatnak be, vagy azt sugallják, hogy egy alma vagy néhány szelet dinnye elegendő vacsora. Azóta a TikTok szabályozta ezeket a tartalmakat, és a hashtagre keresve az alkalmazás kiírja, hogy nem vagy egyedül.

Ezen információk összessége és a közösségi médiában egyre többször emlegetett „Skinny Epidemic”, amely a soványság újabb térnyeréséről szóló diskurzus, arra utal, hogy a rendkívül vékony test ismét erőteljes társadalmi és kulturális ideállá válik. Ez felvetette bennem a kérdést: vajon hogyan viszonyulnak Erdélyben a nők és a férfiak a testükhöz, és milyen megjegyzéseket kaptak már a külsőjükre? Ennek vizsgálatára készítettem egy kérdőívet, amelyet 38-an töltöttek ki: 6 férfi és 32 nő, 16 és 53 év között.

A válaszadók történeteiben a testsúlyra vonatkozó megjegyzések gyakran már egészen fiatal korban megjelentek. Többen óvodás- vagy kisiskolás korukból emlékeznek hasonló mondatokra, amelyeket családtagoktól, rokonoktól, osztálytársaktól vagy tanároktól kaptak. A beszámolók között egyaránt voltak olyanok, akik ténylegesen túlsúlyosak voltak, és olyanok is, akik normális testsúly mellett kapták a „kövér” vagy „fogynod kellene” típusú megjegyzéseket. Többen arról számoltak be, hogy ezek a mondatok évekkel később is hatással vannak az önbizalmukra és a testképükre: vannak, akik kerülik a testhezálló ruhákat, mások társaságban félnek enni, vagy folyamatosan fogyókúráznak. Néhány válaszadó étkezési zavarról vagy testképzavarról is beszámolt, mások pedig arról, hogy a korábbi megjegyzések a mai napig hatással vannak rájuk.

A válaszok többsége anonim módon érkezett, néhányan azonban megadták a keresztnevüket is. Ezért a következő történetek között lesznek olyanok, amelyeknél a válaszadó nevét is feltüntetem, míg más esetekben az anonimitás megőrzése érdekében nem használok nevet.

Kriszta 21 éves, és megosztotta, hogy őt egészen óvodás korától kísérik a súlyára vonatkozó megbélyegzések a korabeliek részéről. Még ma is önbizalmi problémákkal küzd:

„Óvodás koromtól csúfoltak a társaim. Minden osztályközösségben én voltam az a gyerek, akitől óvakodtak a többiek, nem játszottak velem, vagy csak vicc tárgyává tettek. 21 évesen viszont még mindig megvan bennem az érzés, hogy bárhova megyek, megbámulnak és rajtam kacagnak. Mióta leadtam 25 kilót, ez az érzés egy kissé enyhült, de még mindig elégedetlen vagyok a testemmel” – mondta.

A következő, 23 éves női kitöltő hét évesen hallotta először, hogy kövér, a megjegyzések pedig szüleitől és osztálytársaitól egyaránt érkeztek. Elmondása szerint soha nem volt túlsúlyos, combjai azonban vastagabbak voltak kortársaiénál, ezért gyakran csúfolták. Édesanyja saját testével való elégedetlensége is hatással volt rá. Az anya rendszeresen fogyókúrázott, és a saját testét érintő kritikái a lányára is átterjedtek.

„Ma már értem, hogy nem rólam szólt, hanem a saját testképéről” – osztotta meg.

Elmondása szerint édesanyja a narancsbőrét és sztriáit is rendszeresen kritizálta, amelyek nála már 8–10 éves korában megjelentek. Arra biztatta, hogy kevesebbet egyen és többet sportoljon. A megjegyzések hosszú időre meghatározták a testéhez való viszonyát: folyamatosan diétázni kezdett, intenzíven sportolt, és társas helyzeteket is kerülni kezdett. „Volt, hogy azért nem mentem a családdal nyaralni, hogy ne kelljen fürdőruhában lennem” – fejtette ki.

Egy másik, 20 éves nő elmondta, hogy 18 évesen élete első nagy szerelme mondta neki, hogy kövér. Az akkori párja azt mondta neki, hogy nem szeretne kövér barátnőt, ezért egy kicsit kevesebbet kellene ennie.

„Megjegyezném, hogy 50 kiló voltam, és közel sem voltam kövér, épp a hasamra került egy kis zsír. Annyira rosszul esett ez az egész, hogy bár tudtam, hogy nem vagyok túlsúlyos, és butaság lenne fogyni, mégis elkezdtem rendszertelenül és egyre kevesebbet enni. Mostanra viccnek veszem, ha valaki azt mondja, hogy kövér vagyok, és biztos vagyok benne, hogy ha bárki más mondott volna ehhez hasonlót, arra nem így reagáltam volna, hanem viccnek vettem volna” – osztotta meg.

A történetekből azonban az is látszik, hogy a testsúly miatti megbélyegzés nem kizárólag a nőket érinti. A férfi válaszadók beszámolóiban ugyanúgy megjelent a testük miatti szégyen, a kívülről érkező elvárások és az önmagukkal szembeni elégedetlenség.

A férfiak is hasonló megbélyegzést kaptak a külsejük miatt. Hunor 19 éves, és már nyolcéves korában elkezdtek gúnyt űzni belőle az osztálytársai. Akkor azt érezte, hogy nem illik bele a közösségbe, és nem tagja az osztálynak. Ez az érzés pedig 12 éven át elkísérte, és eddig minden osztályában bántották: „bullyingoltak, azért, mert sovány voltam, utána, mert túlsúlyos, aztán újra lefogytam, és megint azért voltam megszólva, hogy túl vékony vagyok. Örültem volna, ha nem mondanak semmit” – jegyezte meg, és hozzátette, hogy a mai napig azt gondolja, nem szabad jóllaknia.

Roland, egy 20 éves férfi, már gyerekkorában szembesült a testsúlyával kapcsolatos megjegyzésekkel. Elmondása szerint már a tükörben is látta, hogy testesebb a kortársainál, szülei pedig arra biztatták, hogy kezdjen el futni, míg az iskolaorvos diétát ajánlott neki. A mérlegeléseket különösen kellemetlenül élte meg, ahogyan az öltözés és a táborokban való zuhanyzás is szorongást okozott számára.

„Akkoriban még nem tudtam, hogy felelős vagyok a saját testemért és kinézetemért, így tehetetlennek éreztem magam. Többször panaszkodtam is a szüleimnek, nagyszüleimnek, hogy kövér vagyok, ők pedig egyet is értettek velem, de közben ugyanúgy kalóriadús ételeket főztek, aztán megsértődtek, ha nem akartam megenni az egészet.”

Hozzátette, hogy a mai napig kövérnek látja magát a tükörben, és a testsúlya folyamatosan ingadozik.

Dávid 20 éves, és neki 10 éves korában mondták először a nagyszülei, hogy kövér. Mivel sokszor mondták ezt neki, elkezdték zavarni a megjegyzések, és elégedetlen kezdett lenni önmagával, de visszagondolva úgy látja, jó, hogy figyelmeztették.

„A szüleim segítettek, hogy úgy táplálkozzak, hogy ne legyen hosszú távon nagyobb baj belőle” – tette hozzá.

A történetek és a kutatás eredményei is megmutatják, hogy az ember valóban sokáig képes megjegyezni a testsúlyával kapcsolatos megbélyegzéseket. A kérdőívemben arra a kérdésre, hogy mit szerettek volna inkább hallani abban a pillanatban, majdnem mindenki azt válaszolta, hogy inkább semmit, mint rosszat, vagy megfogalmazták, hogy örültek volna, ha a kritika helyett inkább segítséget kapnak.